Gősfa szerény, de szép látnivalói
A település déli bejáratánál található a Mária szobor. Emeltette Szabó István és neje Iván Ágotha 1916-ban.

A község központjában az 1872-ben épült 1975-ig működő iskola épületében várja az érdeklődőket a „Helytörténeti gyüjtemény”
Látogatható: A hét minden napján, előzetes bejelentkezés után.
A kiállítás 4 helységben tekinthető meg.
I. Konyha: Déd- és nagyanyáink mindennapi használati eszközei, tárolók, sütő-főző edényeik sorakoznak a polcokon.
II. Előtér: Főleg a kenderrel és feldolgozásával kapcsolatos eszközök találhatók itt.

III. Kamra: A paraszti gazdaság munkaeszközeit, a híres „Gőshegy”-i bortermelés használati tárgyait láthatják.
IV. Szoba: Az 1800-as és 1900-as évek elején élők falusi életterét mutatja be.

A templom épülete régen és most. Épült: 1902-ben, Mazzag László neje, Balogh Julianna hagyatékából. A templomban található Szent Márton, a falu védőszentjének szobra.

Templom felújítása 2010-ben.

A falu központjában az 1913-ban és 1920-ban Isten dicséretére, Szűz Mária tiszteletére építtetett kőkeresztek.

A keleti irányban kivezető úton, a falutól 1km-re található a Vitárgya, a szőlőhegy.

Szent Márton szobra. A millenniumi parkban található a falu védőszentjének fából faragott szobra, Kovács Attila bagodi szobrász alkotása. Legendáját a helytörténeti kiállításon ismerheti meg az érdeklődő. A szobrot Czoma Kálmán, a Kisgazda Párt megyei elnöke avatta fel 2001. június 30-án.

Szintén ezen a napon került sor Millenniumi zászló átadására, melyet Dr.Hóbor Erzsébet a Közigazgatási Hivatal vezetője, Helyettes Államtitkártól kapott meg a falu.
A faluzászlót és a község címerét Kiss Bódog Zoltán, a FM Hivatal vezetője adta át.
A Szent Márton szobor időközben a régi iskola (Helytörténeti gyűjtemény) elé lett áthelyezve.
Csöngetmajor, Gősfa külterületén, Vasboldogasszonytól keletre 3 km-re tekinthető meg a Batthyány kúria.